Bizonytalan indulás után nehéz napot zártak az U19-es sárkányok november 22-én Bécsben.
Az utolsó napig kérdéses volt, hogy elindulhat-e a csapat, az időjárás előrejelzés ugyanis hóvihart jósolt szombatra. Végül a hóvihar Bécsben elmaradt, helyette jeges szél fújt. Persze a pályán küzdő fiatalokat ez kevésbé viseli meg, mint a pálya szélén szurkoló szülőket.
A Donau Wien csapatát már jól ismeri a Dragons, 15-ös rögbiben harmadjára játszottak egymás ellen.
A Donau játékosai adják az osztrák válogatott gerincét, erős és ügyes fiúk. De a Dragons játékosai is fejlődnek hónapról hónapra.
A mérkőzés kemény volt, nehéz, de a fiúk az utolsó percig minden erejükkel és tudásukkal küzdöttek, méltó ellenfélként.
Kétségtelen, hogy van hova fejlődni .. és a fejlődésben sokat segítene, ha lenne öltözőjük, az edzést támogató jobb eszközök, saját konditerem …ami a bécsi csapatnak van. Tehát SZPONZOROK KERESTETNEK!







A Rugby Union Donau Wien az osztrák fővárostól bérli a sportkomplexumot, aminek építését az elmúlt két évben fejezték be. Jelenleg egy műfüves pálya áll a rendelkezésükre. A területen belül található egy füves pálya is, terveik szerint hamarosan a rögbihez csatolhatják ezt is. Jövőre már remélhetőleg ott játszhatnak egymással a fiúk.



















