Izgalmas meccsekkel indult az ősz az ifjú sárkányoknak

A 2025-2026-os szezon igen mozgalmasan kezdődött az U8, U10, U12 és U14-es koroszálynak, valamint mestereiknek. Először Sukorón, majd Székesfehérváron mérettették meg magukat.

Fabio Giacometti és Östör Balázs edzők büszkén és elégedetten nyilatkoztak kis tanítványaik teljesítményéről.

Sukoró U10 -” A sukorói tornán fiatal csapattal vettünk részt, közülük többeknek ez volt az első rögbi kupája. Ez ugyanakkor a teljesítményen egyáltalán nem látszott, a csapat ugyanis az ősz eleji nagy melegben szépen helyt állva öt csapat közül a dobogó alsó fokán végzett. A torna kiválóan szolgálta céljainkat, vagyis a küzdőszellem és a csapategység kialakítását. A győztes temesvári csapattól pedig ízelítőt kaptunk abból, hogy komoly edzésmunkával milyen színvonalas teljesítményt lehet elérni, már ebben a fiatal korosztályban is.” – Östör Balázs

Székesfehérvár U8 – „A fehérvári kupán ismét újoncokat avattunk, akik a kezdeti megilletődöttségüket hamar levetkőzve lelkesen lendültek játékba. A csapat a rutinosabb játékosok vezetésével komoly küzdelemre késztette valamennyi ellenfelét, és bár ez alkalommal a győzelem elmaradt, a csapat teljesítménye mérkőzésről mérkőzésre javult, összességében pedig a lelkesedés és a küzdőszellem terén most sem lehetett hiányérzetünk.” – Östör Balázs

Sukoró U12 -„Our first match of the year was a touch rugby game. It provided an excellent opportunity to evaluate our running skills at the start of the season, considering that the team and newcomers were not yet prepared for full-contact play. The match was beneficial for testing the evasion techniques we practised last year, including side steps, goose steps, dummy passes, spins at contact, and off-loads. We had the privilege of competing against the team from Timișoara, a competent, skilled, and respectful squad. Despite the challenges, we demonstrated our Dragon spirit until the conclusion of the game. Ultimately, both matches concluded with a draw.” – Fabio Giacometti

Székesfehérvár U12 – „It was a pleasure to be hosted by our rugby brothers from Székesfehérvár. They organised an excellent event, during which we enjoyed high-quality rugby, good fun and good food at the end as well.

The team began by revisiting the exercises that had been tested the previous week, working in groups of 3. It was finally contact rugby where we could test all the defensive skills.

U12 is still a period where fun rugby prevails over structured rugby. Still, we can already see that the most experienced players are starting to demonstrate great techniques on the field to the satisfaction of their trainers.” – Fabio Giacometti

Pár kép Sukoróból

Pár kép Fehérvárról